2010. augusztus

8 éves kisfiamnak beígértük a közlekedési múzeumot és az állatkertet, így hát egy augusztusi szombaton útra keltünk székes fővárosunk felé. A dugók miatt a várat mutattuk meg először, Mátyás templom, Halászbástya. Eddig minden rendben volt, de a 2000 Ft-os kávé elfogyasztása közben felfigyeltem a szomszédos asztalnál ülő külföldiek beszélgetésére. Szép, szép néhol ez a város, mégis valahogy kényelmetlenül érzik magukat… Gondoltam, izlések és pofonok. Irány a múzeum. Családi kombinált jegy, a múzeum jó, a gyerek tanul, de a repülőgépeket is látni akarja a PECSÁ-ban. Ekkor derült ki, hogy a pár ezer Ft-os belépti díjért 0 Ft-os jegyet kaptunk, és még ránk néztek gyanakodva a csarnokban. Hm. hát tanul a gyerek, vettünk ismét jegyet. Ideje ebédelni, nem volt kedvünk messzebb elmenni a városligetből, csak a PECSA leromlott környezetétől igyekeztünk némileg távolabb a szemetes, gondozatlan ligetben. Az étterem első látásra kellemes, halk zene, a víz felett elviselhető a meleg, drága, persze drága, de a jó ebéd után jöhet az állatkert. A kihozott ételek mennyisége fordítottan arányos volt 3-4 ezer Ft körüli árukkal. Ezért a pénzért pl. a cézár saláta csak két saláta levelet, és a villára alig tűzhető csirke darabot tudott. Feltettem a közel látó szemüvegemet, hátha úgy jól lakom. Fiam halkan megkérdezte, ő miért kap diétás adagot, majd hogy éhen ne maradjon az én “elegáns” porciómat is bevágta. Fizettem másfél évi kamarai minimáltagdíjat, és továbbálltunk.

Ezek után az állatkert élményeit már rezignáltan éltük meg. 6000 Ft belépő, bűz, kosz, szűk helyen tartott, becsavarodott állatok. Gyorsan végezve a kocsihoz mentünk, ahol a nap fénypontjaként bilincset találtunk a keréken. Nekem itt durrant el az agyam, és elküldtem a Demszky huszároktól kezdve a zsebre dolgozó pénztárosig a PECSÁ-ba mindenkit – szemetet szedni.

Aki ismeri az Állatkerti körutat, tudja, a déli oldalon végig ki vannak alakítva a járda szélén parkírozók. Csakhogy a Dózsa György útról kanyarodva véletlenül sem látható módon van egy megállni tilos tábla, az utca felére vonatkoztatva – nyilvánvaló külföldieknek és vidékieknek szóló csapda.

Hívtam a megadott számot, ahol a vészhelyzet központ jelentkezett be. (Gondoltam, ha most rajtam múlna, lenne is pesten vészhelyzet…) Ígérte 20 percen belül kijönnek. Nem jöttek. 35 fok, alélt gyerek, hűvös és ital kellene. Közben sorra figyelmeztetem a külföldieket a magyar betyárokra, mégis egy 6 hónapos bébivel pocsék ügy lehet a forróságban várakozni. Újrahívom a vészhelyzetet, a hölgy unottan mondta, valami baj van a közterületfelügyelőkkel, de egyszer majd jönnek.

Már éppen a rendőrséget hívtam volna, amikor 45 perces szintidővel megjelent két kigyúrt (vazze) tetkós fazon, keményen bekezdve. Láthatóan zavarta őket, hogy valahogy nem ijedtem be, és némi jogszabály ismerettel is rendelkezem. Ráadásul a nejem videóra vette az eseményeket. 12 ezer Ft a kerékbilincs, és 8 ezer Ft helyszíni bírság. Közben mellettünk szeméthegyeket dobtak el láncos orrú fiatalok, és egy néni kutyája lepisilte a közeg autóját. (Volt igazság érzete) de mindez láthatóen nem zavarta hivatalos partnereimet. Nevüket, főnöküket, felügyeleti szervük kilétét homályban tartották, annyit közöltek gúnyosan nevetve, jól szervezett üzlet ez kérem… (még jó, hogy nem hívtam ki a pesti rendőröket is.) Elbúcsuzva még igazi pesti flaszter stílusban beszóltak a vidéki tahóknak, olyan színvonalon, ami már nem is lehet sértő.

Munkám jórészt arról szól, hogy az államigazgatás egyes szerveinek túlkapásait fegyelmezzem a vállalkozások érdekében, így a bevált algoritmussal begyűjtöttem a jogszabályi hátteret, az érintett személyeket (no nem az üzletben érintetteket, bár ki tudja…) és kizárólag nevelő célzattal a nekilátok a az adófizető polgár, és a demokrácia védemének.