Miért gazdag Svájc? Mitől szegény egy magyar város?

“Svájcba emigrált magyar tanárnő fia szájából hallottam, hogy amikor a mamát befogadta a helyi iskola, azzal tüntette ki az igazgató, hogy ő intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését. Persze bizonyítani akart, és összeállította a listát, amit izgatottan vitt a bemutatásra. Az igazgató vetett rá egy pillantást, majd elmondta, az úgy rossz, ahogy van, lehet újraírni. Az értetlen arcot látva, jóindulatúan elmagyarázta:

• Először meg kell nézni, hogy a városban gyártják-e ezt a cikket ?
• Ha igen, meg kell venni, mert az a legolcsóbb, hiszen a város lakóinak munkát biztosítunk és a későbbi minőségi problémák kizártak.
• Ha nem, meg kell nézni, hogy a tartományban készítenek-e ilyesmit, mert ez a második legolcsóbb, minőség vitára itt sem kell számítani.
• Amennyiben a tartományban nem készül, megnézzük, hogy Svájc területén előállítják-e a terméket. Ha igen, jöhet.
• Végül felmerül a kérdés: mi a teendő akkor, ha nem gyártják Svájcban ? Ekkor hátra kell dőlni és behunyt szemmel, (esetleg egy rövid szunyókálás után) pihent állapotban azon lehet elgondolkodni, hogy egyáltalán – kell nekünk ez a sz.r?!”…

A magyar városok beszerzési kapcsán érdekes a mellékelt ábra. Sajnos a legtöbb polgármester még annak örül, ha helyi termékeket (de még magyart se…) egyáltalán nem forgalmazó multi kereskedők telepednek rá városára. A Harward egyetem tanulmány alapján Amerikában is e cégszegmens egy évtized alatt elszegényítette a közepes méretű városokat, a kicsiknek nem kellet ennyit várniuk.

Mindeközben az emberek (különösen hölgyek) gondolkodását oly mértékben deformálják filmeken, Mónika show-n és társain keresztül, hogy zombiként költik pénzüket gagyira, külföldi gagyira, segélyezve ezzel Nyugat-Európát de már Kínát is.  Hiába, mi magyarok mindig híresek voltunk segítőkészségünkről. Egy zavar, mi ezt így hívjuk, – de vajon miért nevetnek ők a mi “hülyeségünkön”?