Harc a nyugdíjas voksokért…
A magyar politika elvetemültsége sok mindenben tettenérhető. Legjobban azonban a reálgazdaságban dolgozók fásultságával szimbiózisban érthető. 20 éve ebben az országban a politika nagy ívben tesz a haza versenyképességére. Nem az ellopott száz milliárdokra, nem is a multiknak átjátszott ezer milliárdokra gondolok, hanem a választásokra. A mai magyar politika szavazóbázisa a nyugdíjasokból, a hátrányos helyzetű kisebbségből és a köztisztviselők valamint közalkalmazottak családtagjaiból áll. Mindaz a társadalmi csoport szerepel benne, amely per ma nem érdekelt az ország versenyképességében, sőt az adók emelésében és az újrelosztás növelésében látja egyéni boldogulása zálogát. Persze tudja, hogy az adófizetőktől elorzott források töredéke jut csak hozzá, a többit ellopják, ill. eltékozolják – na de kit érdekel?… Ők 4, 9 millióan vannak, akik termelnek, az elsődleges adófizetők alig több, mint 700 ezren. Ön szerint lehet sikeres egy ország ilyen felállásban? …Hova rohan, legalább próbáljuk meg!!!
Címkék: adók, válastások
ITT és MOST MONDJA EL! Visszakövetés
Olyan jó olvasni, hogy rajtam kívül még valaki hisz a mesékben…
Miért, ne próbáljuk meg?…
Rossz a kicsengése ennek az írásnak , vagy félreértem. Attól függ , hol állunk. Ha az aktív termelői oldalon , akkor nagy az igazságtartalma. Ha azonban 45 év munka után ,betegségekkel felspécizve, a másik oldalon állunk ,már rossz a megállapítás. A probléma ott van , hogy rengeteg nyugdíjas kényszer-nyugdíjas, aki még nagyon sokat tehetne az országért otthon várja a postást, ahelyett , hogy értelmes munkával telne a hátralévő ideje. De ilyen munkahelyek , foglalkoztatók nincsenek. Ha idős valaki és utcára kerül,menthetetlenül munkanélkülivé válik.Pedig még dolgoznánk.
Amikor fiatal voltam , megse fordult a fejemben , hogy apáink nyugdíját és a társadalomban elfoglalt helyét meg kérdőjeleztem volna. A politikai prostitúciót az okozza , hogy egyre jobban felerősödnek az ilyen megnyilatkozások. A nyugdíjak jelenlegi értékeiért már ne mi legyünk felelősek. A nagy többség oda szavaz , ahonnan a legtöbbet ígérik.
Tegyetek ti, fiatal titánok ,valamit , ami munkahelyek ezreit generálja és ne a nyugdíjast okoljátok , hogy van. Mi felépítettünk egy országot a háború és a forradalom után.
Munkánkból lakóparkok , falvakban utcasorok , gyárak , bányák , erőművek, iskolák bölcsődék ,óvodák stb születtek. Ti mindezt bezártátok, megszüntettétek , az állami értékeket nyerészkedő kufárok kezére játszottátok . Munkalehetőség nincs , munka nincs. A munkanélküliek tábora meg egyre nő. Ez nem a bal vagy jobboldali politika műve. Együttes bűntett. 20 év bűntette. Az egész jelenlegi állapotot átszövi a korrupció , a mutyizás , csak a hatalomba maradni jelszava.
Mondhatjátok , hogy az “átkos ” okozta, meg az onnan örökölt adóság. Ezt mindenki tudja , hogy hülyeség. Az akkori rendszerváltók nem használták ki a lehetőségeket. Figyelmük a zseb megtöltésére irányult.
Szerintetek mit kellene tenni a majdnem ötmillió emberrel ?
Dunapart , vagy valami humánus vírus ?
45 év munka után ( egy napot nem hiányoztam ) 72.800.- a nyugdíjam. Gyógyszer 19.000 Ft.Rezsi a lakásban ( sajátom)
38.900 Ft.A maradék 14.900-ból egyek, öltözzek fel, vagy vegyek kötelet? Hát hogy a fenébe ne arra szavaznék aki ígér egy ezrest. Pedig lehet hogy gyűlölöm és nem értek vele eggyet, De valahogy túl kell élni a napot.
De ha azt mondjátok . hogy szavazzatok ránk , mert mi teljesen mást akarunk csinálni mint az előttünk lévők, mi elhozzuk a felemelkedést és a jólétet , akkor nemcsak anyugdíjamat adom oda , hanem ami megmaradt tiszteségesnek és igaznak , az ÉLETEMET.
karcsifater
Karcsifater, félreértetted, legalábbis kívülről így látszik. Senki normális nem akar rombolni, kárt okozni, Mégis a 20 év alatt a kialakított politikai rendszer ebbe kényszeríti az embereket. Más persze megélni a rosszindulatú köztisztviselők ezreit, de még sem rájuk kell haragudni, hanem arra a rendszerre, aki csak így tud manipulálható szövetségesre szert tenni. Nyugdíjasok: Tetszettek volna több gyereket csinálni…nem lenne ez a probléma, hogy 2,6 millió nyugdíjast + 800 ezer rokkant nyugdíjast + 1,3 millió állami alkalmazottat + 2 millió nem dolgozót 700 ezernek kell eltartani. Tényleg rémes!
Na a nyugdíjas felelőssége itt a gyerek ügynél véget is ér. Rengeteg adót fizetek, én már nem érem meg a nyugdíjat, hírlik 70 év lesz a korhatár. Egyébként is horror befizetéseim egyre kisebb hányadát írják jóvá, alapként… A helyzetet meg kell oldani, és egyetlen kimenet van a versenyképesség, mivel ez termelhet + jövedelmeket amely alapja lehet a nyugdíjnak, állami alkalmazotti bérnek stb. Ha bármire hivatkozva ez ellen megy az ország 1-2 éven belül már a nyugdíjas, 4-5 éven belül már az állami alkalmazott is kegyetlenül pórul jár. Ez van.
A 700 ezres csapathoz tartozom, és én is azt vallom próbáljuk meg. Ha nem így gondolkodnánk nem lennénk vállakozók.
Az persze más kérdés, ha ugyanazt fogjuk csinálni mint eddíg, ugyanúgy fogunk viselkedni mint eddíg, akkor ne várjunk más eredményt.
Vállalkozó !
Nyugdíjba vonulásom előtt egy 60 fős Kht-ét irányítottam. A terheket , mármint a különböző címen befizetendő adókat , járulékokat azért ismerem. A probléma a recesszióban nem ez , hanem az , hogy nem lehet kitermelni ezt a konstans költségek halmazát. Miért nem ? Mert a vállalkozások harmada kényszer vállalkozás , a másik harmadának nincs kellő tőkéje , és a harnadik harmad mindent megtesz azért , hogy Ő maradjon nyerő pozícióban, mindent megtesz azért , hogy a többségi kétharmadnak ne legyen munkája, csak Ö rajta keresztül. Konkrétan. Hány pécsi generál vállalkozó működik közre az EKF programban ?
A válságból a legjobb menekülési mód , a befektetés.Most relatív olcsó minden. Mindenki eladja a készleteit , hogy fizetni tudja a költségeit. De aki most vásárolni tud és beruházni , az nagyot kaszál. A kis és középvállalkozások tömege megy csődbe a tőke hiány miatt. Hitelek lehetőségek szűkösek , vagy olyan drágák , hogy eleve bukásra van ítélve a vállalkozó, aki él vele.
Azok a vállalkozások akik tőkével rendelkeznek még azt is megcsinálják sok esetben , hogy olcsón , ár alatt dolgoznak. Csak azért , hogy a sok kicsi csődbe menjen és akkor Ő a kakas a szemétdombon.
Az okokról és az összefüggőségekről folytathatunk hosszú oldalakon értekezéseket, de ez nem vezet sehova. Okolhatunk pártokat különböző vezető hatalmi csoportokat, ez sem vezet sehova. A megoldás ?
Olyan embereket kell választani képviselőnek , aki , akik , a gazdaság ,annak megújulása mellett foglalnak állást és nem a saját zsebének megtöltését tartja fontosnak.
Hogy vannak.e ilyenek? Biztos , csak meg kell Őket keresni.
Miért van az , hogy a vállalkozónak nincs ütőképes pártja , szervezete ?
Demján Sándor már évekkel ezelőtt mondta , hogy eladható terméket , piacképes tevékenységet kb. 700.000.- ezer ember végez.A nyugdíjas és állami alkalmazottak mellé a kereskedőket is ide sorolja. Valóban döbbenetesen kevés ez a szám. Nade én mint nyugdíjas hogy kerülök ide ?
A nyugdíjakról annak rendszeréről azon belüli igazságtalanságokról , az elosztás módjairól talán nem itt kellene beszélgetnünk, habár azis megér egy misét.Húsz év telt el valóban mocskolódás , egymásra mutogatás jegyében. Évekig hallgattam másokkal együtt , hogy kik hazudtak , mit loptak el. És mi történt ? Semmi. Miért kell ez hagyni ? Nem szabad megengedni , hogy ez tovább folytatódjon. Hát kik képviselnek bennünket ?
Én nem okolok senkit azért , hogy miért nincs legalább két gyereke. Nekem van.De a jelen és a jövő meghatározása a Ti feladatotok. Ha ehez kell a nyugdíjas segítsége , szerintem megszerezhető. Csak meg kell tiszteségesen szólítani Öket.Nem hallotad sehol , hogy a nyugdíjasok tüntettek a tizenharmadik havi juttatás elvonása miatt. Pedig sokuknak lételem volt.
Héder Sanyinak igaza van. Ha nem csináltok valamit , megse próbáljátok , akkor miről beszélünk ??
karcsifater
És persze ne várj érte köszönetet.
Lemaradtak uraim egy fejezettel, hétfőtől már a köztisztviselőkre fókuszál és ígérget a 2 párt.
Próbáljuk? Próbáljátok! Én inkább vagy politizálni kezdek, vagy megcsipek valami jó állami állást.
Mi magunk is fékezzük a gazdaságot.
Nem csak a politikában, hanem a magánszférában is rásegítünk a gazdaság fékezésére.
Példaként említeném, leginkább a kisvállalkozások és vállalkozók között. Ugyan is a meglévő és idáig működő kisvállalkozások beszállítóinak megdrágulásával, a kereslet csökkenésével, és az energia emelkedésével, az általuk megtermelt értékek árrés csökkentésével sem tudták rentábilissá tenni üzleteiket. Jövedelmük olyannyira lecsökkent, hogy vállalkozásaik szinte veszteséggel működnek. Ennek a folyamatnak főbb oka, rendszerint maga az üzlet, bérleti díjának kitermelése. Az idáig fizetett bérleti díjak a gazdasági válság beérkezéséig elviselhetők voltak. A gazdasági válság megjelenésével a megemelt energia árak mellett a bérleti díjat is általában emelték a tulajdonosok, a saját gazdasági szférájuk fenntartása érdekében. Ezzel eleve szűkült a vállalkozók árrése. Csak ott nem érvényesült az emelés ahol éppen nem volt bérlő. Ott vagy alacsonyabbra sikeredett a bérleti összeg megkötése, különben nem kelt el a bérlemény, vagy kis idő múlva távozásra kényszerült a bérlő, mert nem tudta kitermelni a költségeket sem. Itt volt az a pont ahol a bérlő bérleti jog eladásával próbálja visszaszerezni valós vagy vélt veszteségeit. Lehet, hogy az új vállalkozó felkészültsége olyan lenne, hogy a bérleti díj ellenére ki tudná termelni maga kis hasznát, de a bérleti jog megtérülésének összege, nem éri meg mert vagy veszteségbe sodorja túl hosszú a megtérülés, vagy egyáltalán negatív lesz a mérleg. Nem is beszélve arról, hogy a bérleti jog után nem igen adóznak a lelépő bérlők. Általában a berendezés áraként tüntetik fel, bár most már nem igen titkolják lelépési díjként.
Az energia költségek kitermelése, még nem is annyira befolyásoló tényező, mert az energia kitermelése szinte egyenes arányban van a termelés emelkedő, illetve, csökkenő folyamatának.
Viszont a magas bérleti díj kitermelésével járó energiaköltség emelkedés egy olyan árrést generálhat aminek, a kitermelt vállalkozói termékre már nincs fizetői kereslet, vagy maguk a vállalkozók nem tudnak megélni. A bérleti díj nem egy lineáris költség, azt akkor is ki kell fizetni, ha nincs bevétel. Ezért a termelés nem állhat meg.
Ezt tetézi még az-az eset, amikor a kisvállalkozásokat eladják. Eladják a bérleti jogot.
Ez az, ami még sajnos Magyarországon nincs szabályozva, és rásegít a gazdasági fékre, legalább is a kisvállalkozásokat megfojtja és „a multi cégek felé hajtja a vásárlói keresletet”.
Ugyan is nekik a bérleti jog megvételének összegét is meg kell termelniük a bérleti díj mellett.
A megtérülési időt a mai gazdasági helyzetben nem igen lehet megítélni. Szinte nincs is esély, mert a magas bérleti jog összege, s annak kamat vonzatát elosztva, sokszor szinte a visszatérülésért és a bérleti díj kitermeléséért dolgoznak. Erre rájönnek még a költségek is: adó, energia, maga az árú amiből működtetik a vállalkozást, s egyéb apróságok. Ezeken felüli bevétel nyereség az, ami jut a megélhetéséhez.
Kettő rossz is származhat belőle. Egy: megszűnnek a kisvállalkozások, munkanélkülivé válnak a vállalkozók, kiesnek adózók, újra az államnak kell eltartani őket, – vagy, adócsalóvá válnak a vállalkozás fenntartásának érdekében, ami szintén nem jó.
A bérleti díjaknak reális kialakításával, igen sok vállalkozás menekülne meg. (van javaslat ).
A bérleti jog eladását viszont szigorú törvényes ellenőrzés alá kellene tenni.( van javaslat).
Törvényfüggő….
Foglalkoztatási megkülönböztetés
Egyre népszerűbbé válnak a most még nem jelentős mértékben, de igen elterjedőben
a nyugdíjasok foglalkoztatása. Ezzel talán nem is lenne baj, csakhogy olyan nyugdíjasok jelennek meg a munkaerő piacon, akiknek nyugdíjuk eléri a megélhetési szintet. Százhúsz – százötvenezer forintot elérő összegű nyugdíjuk mellett, elveszik az olyan társaiktól a lehetőséget, akik éppen nyugdíj előtt állnak s nincs munkalehetőségük, vagy ők is nyugdíjasok és valóban kicsi a nyugdíjuk, vagy minimál a nyugdíjuk. Ezek az előző rendszer magasabb pozíciókból lenyugdíjazott, és magasabb nyugdíj kategóriába sorolt emberek.
Mindez adódóan, az akkor társadalmi fölényből megszerzett vagyoni előnynek, a még most is a magasabb életszintvonalú berendezkedés fenntartásának érdekében teszik. A kedvtelésből dolgozó nyugdíjasok, csupán a megszokott tőkefelhalmozás érdekében dolgoznak. Mind ezt a demokrácia, a társadalmi jog egyenlőségével magyarázzák. Talán ezzel sem lenne baj.
Csak hogy hiányzik ezekből az emberekből a szociális érzékenység, a megértés és a szolidaritás szerényebb jövedelmű társaikkal, vagy a család fenntartókkal szemben. Ráadásul egy részük, a fekete gazdaságban tevékenykednek. Van példa….
Ezért a rendszer változás nem az igazi. Addig, amíg a demokratának mondott áll kapitalista a régi berendezkedésű embereket támogatja, alkalmazza, addig nincs érdembeli változás. Ez az állami munkaadókra is érvényes. Mert bizonyíthatóan „kiadja” kiadta részükre a kis kék könyvet, amivel hivatalosan dolgozhatnak „fedezve vannak”. A munkáltató cég, főleg a magánszektorban ugyan abban a cipőben jár. Régen protekcionizmusnak nevezett pátyolgatás, átcsapott ajánlati foglalkoztatásba.
A magyarázatot egy rosszul megalkotott törvény alapján palástolják. Minden foglalkoztatást olyan iskolai végzettséghez kötnek, ami éppen nincs a jelentkező személynek, bár gyakorlata biztos és felkészültsége esetleg magasabb a foglalkoztatni kívánt személlyel szemben, aki éppen barát vagy rokon. De ha már vad idegen a személy és esetleg rendelkezik az adott iskolai végzettséggel, akkor olyan bérrel illetik meg, ami nem a munkavégzéssel arányos besorolás.
Most képzeljünk el egy 57-58 éves embert aki lassan nyugdíj előtt áll. De már az 54 év felettiekre is már érvényes, aki munkanélkülivé válik. Kitűnő, megbecsült szakember volt mostanáig. A cég tönkrement, munkanélkülivé válik. Szeretne elhelyezkedni. Önéletrajzában egy momentum hiányzik: „érettségi!”. Elmenne más nem szakmunkára, „érettségi?”. Elvégezze az érettségit, minek?, – de ha már elvégezte a következő a választ kapja „ Sajnos mi hosszú távra gondolkodunk, ezért 30-35 évnél nem idősebbekre gondoltunk.!” Vagy: Milyen nyelven beszél? Igaz, zárt körben egy irodában dolgozna, magyar emberek a kollegák vagy a kliensek, de…. Már az indok meg van, „Sajnáljuk!”.
Miért döglődik a magyar gazdaság? Ja, csak a kormány! „Igaz rossz törvényt alkotnak.”
Ki érti ezt?