2010. február 10.

Az állam és az ő működése…

Idén január elseje óta, azaz harminchatodik napja nem lehet szabályosan közbeszerzést kiírni Magyarországon közösségi közbeszerzési értékhatár felett.

Közösségi értékhatárról nettó 38 millió forint értékű beszerzéseknél beszélünk, de megjegyezzük, hogy a közbeszerzési törvény (Kbt.) rendelkezik az egybeszámítási szabályról, amely rendelkezés értelében kisebb értékű beszerzéseknél is előfordulhat az alábbiakban részletezett különös jelenség.

A Kbt. szerint ugyanis a kiíróknak ezen értékhatár feletti értékű eljárásokat külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton kell lefolytatniuk.

Csakhogy! Csakhogy a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvényben előírt, a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatok beadásához és bontásához nélkülözhetetlen Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató (Szolgáltató) nem létezik. Nem létezik – annak ellenére, hogy az Elektronikuskormányzat-központ élén a nemzetközi informatikai szaktekintély, Baja Ferenc áll –, így a közbeszerzések szabályos lefolytatása lehetetlen.

Ezt a problémát az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium kodifikátorainak nem sikerült időben észlelniük. Annak ellenére sem, hogy a Kbt. iparszerűen, majdnem havi rendszerességgel került módosításra, minden bizonnyal a jogbiztonság minél nagyobb dicsőségére. Tavaly áprilistól a törvény módosításai az alábbi időpontokban léptek hatályba: 2009. június 1., 2009. július 22., 2009. október 1., 2009. november 1., 2009. november 11., 2009. november 28. – tehát volt olyan törvényváltozat, ami tíz napig volt hatályos, és novemberben egy hónapon belül háromszor is változott a Kbt. –, 2009. december 3., majd (eddig) végül 2010. január 1-je.

Címkék: , ,
Kategória: gazdaság 5 hozzászólás »