2010. február 1.

Köszönjük megvagyunk. Tavaly nyáron változott egy sereg jogszabály, amelyek elvileg az építőipari körbetartozást hivatottak csökkenteni. Közöttük megjelent a kötelező kamarai regisztráció a szektor képviselői számára. A minisztériumnak október elejére kellett volna produkálnia azt a szoftvert, amely segítségével az egész akció on-line megoldható lett volna. Január közepén sem működött még megfelelően, és – új magyar műszó – jelentősen “visszabutították”, tehát kitöltés után ki kell nyomtatni, aláírni és a magyar postán elküldeni Budapestre. Persze a vállalkozások is megérik pénzüket, mert félév hírei úgy mentek át hallójárataikon, mint szúnyog a lepkehálón, mind január 31-én akart regisztrálni, összeomlasztva az amúgy sem minőségi rendszert.  A kamarai ügyfélszolgálatok megteltek szitkozódó vállalkozásokkal, és csak néhány gondolkodó az, ki érti, miről is szól a történet. No de nem is ez a fontos, hanem az, hogy mitől is szünne meg a körbetartozás az építőiparban? Semmi esetre sem a kötelező regisztrációtól, amely maximum a piac tisztitgatását oldhatja meg. Viszont, ha az állam kegyeskedne kifizetni, azt a becslések szerinti 5 ezer milliárdot amivel egyrészt intézményein keresztüli megrendelései révén tartozik, másrészt volna oly kedves és időben, minden vegzatúra nélkül, kifizettetné a több tízezer emberre rúgó pályázati bürokrációval a megnyert pályázati összegeket – láss csodát, megszakadna a körbetartozási lánc. Ez nem megy. Megy viszont a milliárdos PR, hogy most aztán az állam megoldja, meg odacsap, hol sanyargatni lát. És az átlagos tudatlan választópolgár megjegyzi, ez igen, most aztán megkapta a sok léhűtő adófizető vállalkozás… A bennfentesek pedig tudják, hogyan és mennyiért lehet ma közösségi beruházást elnyerni, hogyan lehet az alvállalkozók ki nem fizetésével megteremteni ennek forrását – és máris tettenértük a körbetartozás másik állami (politikai) faktorát…

Tudom, hogy e cím anakronizmus, de legalább figyelemfelkeltő. 2007-ben kezdtük el a pécsi Zsolnay szobor helyreállítását. Két okból: Egyik, pécsiként hihetetlenül zavart minket a leromló szobor körüli sok-sok politikai impotens hordó szónoklat, másrészt Zsolnay a kamara alapítója volt, és halálakor Littke elnök úr hirdette meg a kamara közgyűlésében a szobor állításáért kezdődő közadakozást. Ismételtünk, sok-sok millió forint összejött a pécsi vállalkozásoktól és polgároktól. A kamara kiemelten közhasznú szervezetként jogosult az SZJA 1 % gyűjtésére is, tehát ezt az eszközt is alkalmaztuk. Valószínűleg ezen az ágon is szép kis summa gyűlhetett össze, mert az APEH minden indoklás -és értesítés (!!!) – nélkül leszedte a kamarát a jogosultak listájáról, és nem volt hajlandó érdemben válaszolni hivatalos megkereséseinkre. Ismerve a Magyar Államot és az ő köztisztviselőit bírósághoz fordultunk. Nyertünk. Persze APEH fellebbezett, és a másodfokú fővárosi bíróság kegyeskedetett az APEH által megfogalmazott nyögve nyelős magyarázkodást ítéletté nemesíteni. Értem én, vidéki civil érdek hogy jöhet egyáltalán szóba fővárosi büdzsé érdek mellett? Na ennyit a jog előtti egyenlőségről és a magyar jogszolgáltatásról… Pesze a kamara csak e jog talaján lépkedhet tovább, demonstrációt nem szervezhet, pláne mást…így jött az Alkotmánybíróság… Eltelt 2 év…és kaptunk értesítést ügyünk állásáról! : Tisztelt kamara, értesítjük, hogy beadványukat feldolgoztuk, kérdésünk, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a beadvány tényét az Alkotmánybíróság honlapján megjelenítsük?… Vége. Ez nem állam. Ez nem Európa. És végképp nem jogállam.

A magyar politika elvetemültsége sok mindenben tettenérhető. Legjobban azonban a reálgazdaságban dolgozók fásultságával szimbiózisban érthető. 20 éve ebben az országban a politika nagy ívben tesz a haza versenyképességére. Nem az ellopott száz milliárdokra, nem is a multiknak átjátszott ezer milliárdokra gondolok, hanem a választásokra. A mai magyar politika szavazóbázisa a nyugdíjasokból, a hátrányos helyzetű kisebbségből és a köztisztviselők valamint közalkalmazottak családtagjaiból áll. Mindaz a társadalmi csoport szerepel benne, amely per ma nem érdekelt az ország versenyképességében, sőt az adók emelésében és az újrelosztás növelésében látja egyéni boldogulása zálogát. Persze tudja, hogy az adófizetőktől elorzott források töredéke jut csak hozzá, a többit ellopják, ill. eltékozolják – na de kit érdekel?… Ők 4, 9 millióan vannak, akik termelnek, az elsődleges adófizetők alig több, mint 700 ezren. Ön szerint lehet sikeres egy ország ilyen felállásban? …Hova rohan, legalább próbáljuk meg!!!