Munkaügyi ellenőrzések
Nagy gond a munkanélküliség kezelése, ezért örülni kell minden lehetőségnek, amikor álláskereső el tud helyezkedni.
A foglalkoztató cégnek a kiközvetített emberrel sok adminisztrációs és jelentési kötelezettsége van. A jogszabályi gúzsban vergődő cégek igyekeznek ennek is eleget tenni. Persze egy kis 1-2 fős vállalkozásnál nehéz azt megoldani, hogy termeljen, adminisztráljon, árut, anyagot is beszerezzen, stb. megtegyen mindent, hogy menjen az üzlet.
A hatóságok is végzik a munkájukat: ellenőriznek és büntetnek. A tájékoztatás, a figyelem felhívás nem szerepel a kiképzési anyagukban – nem is csinálják. (Pedig az állami tisztviselők bére úgy is kitermelhető, ha a vállakozás termel és adót fizet – meg úgy is, ha büntetésben hajtják be.)
A munkaügyi központ által kiközvetített dolgozó 8 órakor munkában áll, s 11 órakor megjelenik a munkaügyi ellenőr. Ha nincs minden kottára rendezve, már bírságol is. Nincs figyelmeztetés, 24 órán belüli pótlási lehetőség – csak bírság.
A cég pedig fizet, de duplán, mert a bírság után fekete listára kerül s évekig kizárja magát a pályázati lehetőségekből.
Címkék: ellenőrzés, hatóság, munkaügy, munkaügyi ellenőrzés, pályázat
ITT és MOST MONDJA EL! Visszakövetés
A baranyai hatóságok őrültek meg leginkább. Más megyében is döbbenetes a helyzet, de ami itt van… Feketén kell dolgozni, azt nem bántják, a tisztesség a vörös lepedő, nem kell adószám, azaz dehogy dolgozni, lopni csalni hazudni, alapítok egy pártot, soha semmi bajom nem lesz.
Rossz érzés fog el, ahogy nézem a mellékelt képet. Lám, a munka világa, ahogy a fegyveres testület behatol és kriminalizálja azt. Vagy tényleg itt tartunk – hogy fegyveres erővel kell behatolni a munka világába? Hogyan is van ez?
A minap egy konferencián azt mondta a jeles hatóság képviselője, nekik nincsen semmi felelősségük, az a dolguk, hogy ellenőrizzenek.
Minden felelősség a vállalkozóé!
Ez a “nekem nincs semmi felelősségem, minden balhé a tiéd” egészen jól megy nálunk.
A dolgok összefüggenek. A Nyugat 8 ezer milliárdot kaszál Magyarországon évente. Kb felét visszahitelezi 20-25 %-os kamatra. Így őrült magas az egy fő reál gazdaságban dolgozó polgár adósságterhe. A politika szerény számítások szerint eddig 2600 milliárdot tüntetett el. Mindez természetesen azt jelenti, a megtermelt jövedelmeink egyre nagyobb része a multikhoz, bankokhoz és a politikusokhoz vándorol. Persze ez komoly társadalmi robbanást idézhet elő. Régi recept: a közigazgatás felduzzasztása (ez plusz adóteher…) és a polgárszivató bürokráciával, hatósági terrorral lekötni a az elégedetlenek szabad vegyértékeit. Egy darabig ez megy. Egy darabig. Persze azt is jelenti, hogy a fiatal és a becsontosodott generációs bürokrácia is agymosáson meg át. Közellenség a gazdaság, Ezen belül a magyar tőke leginkább. A multi kevésbé ellenség. A polgár meg mi a frászért van? Alapvető pénzügyi ismerete nincs a magyar bürokráciának: ti. miből is él? Külföldön döbbenten látom, az első,, a második sőt még gyakran a harmadik reflexe is az a hatóságnak, hogy segít. Ráadásul betartható jogszabályi keretek mellett…
…mond az a szó valamit: hazaárulás? Aki árulja hazáját. Elárulja. Kiárulja. Aki az ország versenyképessége ellen tesz. Aki ezzel sérti a hazája érdekeit. Hogyan? A politika diktálja ezt? Hm. Még a Néphadseregben is az volt a szolgálati szabályzatban: a népellenes parancsot meg kell tagadni…